FL Studio Fórum

Hegyalja



RSS feliratkozás

Hívj meg egy kólára!

Linkblog

//--kereső

Lehallgatási technikák (Ismerd meg, mivel dolgozol) - 1.rész

2009.07.31. 06:00 :: Crep

Még mielőtt mindenki rosszra gondolna, elárulom, hogy nem a régi kommunista Oroszország KGB ügynökeinek módszereit fogom részletezni, sőt nem is a magyar III/III-as ügynökök lehallgatási technikáit szeretném ismertetni, sokkal inkább ONU hangfalak elhelyezéséről írt cikkét boncolom tovább.

Az előző írásból megtudhattuk, hogy a lehallgató-hangfalak helyes elhelyezése az, ha orrunktól kiindulva elképzelünk egy egyenest, amellyel a felénk fordított hangfalak 30 fokos szöget zárnak be. Mondhatnám úgy is, hogy a képzeletbeli egyenlő oldalú háromszög egyik csúcsa mi vagyunk a másik kettő, pedig a két hangfalunk.

 

 

Ahogy ONU is írta a hangfalak megfelelő elhelyezése nagyon fontos szerepet játszik a lehallgatásban. Ezt az elhelyezést két részre lehet bontani. Az egyik rész az előbb leírt 30 fokos elforgatás, amelynek segítségével pontosabb sztereóképet kaphatunk a készülő zenénkről. - Itt jegyezném meg, hogy a sztereókép ellenőrzését és beállítását fülhallgató segítségével célszerű elvégezni, mivel sokkal jobban észleljük a panoráma beállításokat - A másik rész a hangfaltól való távolságunk, ami nem csak azért fontos, hogy a zeneszám sztereóképét megfelelően érzékeljük, hanem azért is, hogy a zenénk dinamikáját hitelesen kapjuk vissza.

A közhiedelemmel ellentétben nem minden hangfalnál kell ugyanabban a távolságban elhelyezkedni. Van, amelyikhez viszonylag közel, és van, amelyikhez képest távolabb kell helyet foglalni. Ezek alapján a két csoportba lehet sorolni a hangfalakat: A kishatósugarú-, és a nagyhatósugarú-monitorok csoportjába. A kishatósugarú-monitoroktól kb. 1,2 - 1,8 m távolságot kell tartani, hogy optimális hanggal szolgáljanak.* Ezek a monitorok lehetnek passzív és aktív hangfalak. Tehát rendelkezhetnek önálló erősítőegységgel, ekkor aktívak, vagy készülhetnek beépített erősítőegység nélkül, ebben az esetben passzívak. Ezzel ellentétben a nagyhatósugarú-monitorok általában aktív hangfalak, amelyektől kb. 2 – 3 méterre kell elhelyezkedni, hogy megfelelő hangképet nyújtsanak számunkra.* Személy szerint én otthoni használatra a kishatótávolságú-monitort ajánlanék, mert azt könnyebb megfelelően elhelyezni. - A hangfalak megfelelő elhelyezését az előző cikkben ONU ismertette.

 

*: Természetesen az előbb leírt állításokat nem lehet tényeknek tekinteni, mivel nincs egy egységes szabvány, vagy trend a hangfalgyártásra, a hangfalak technológiai megoldása gyártónként változhat. Ezért célszerű a hangfalhoz tartozó leírásban szereplő adatokat alapul venni, mikor a hangfalhoz viszonyított pozíciónkat határozzuk meg.

Most, hogy betekintettünk a monitorhangfalak megfelelő elhelyezésének fortélyaiba, térjünk át a gyakorlati terepre. Hiszen „Underground“ szinten nem sokan rendelkezünk monitorhangfalakkal. Sokan közülünk régi HIFI-ken, vagy házimozi-rendszereken keverik le a zenéket. Ebből adódik a kérdés, hogy ha az előbb említett eszközök valamelyikével dolgozunk, akkor mire érdemes odafigyelnünk?

 

Kezdjük a régi HIFI-kel… Első gondolata az embernek, hogy egy régi HIFI-vel katasztrófa lehet zenélni, mert ósdi, és az új SONY házimozi biztosan sokkal jobban szól. De ez nem így van! Valószínű hallottuk már az idősebbektől, hogy régen még nem spórolták ki az anyagot a berendezésekből. Így van ez az erősítőkkel és a hangfalakkal is. Mivel régi erősítők elektroncsöves technológián alapultak a mai tranzisztoros technika helyett, ezért sokkal vastagabb és teltebb hangot tudtak produkálni. A legjobban úgy tudnám példázni ezt, hogy ugyanaz a helyzet az erősítők terén, mint a szoftver kontra analóg kérdésben. Jól szól a szoftver szintetizátor is, de nem veszi fel a versenyt az igazi analóg eszközökkel. Szóval, ha valaki rendelkezik a nagyapától kapott régi elektroncsöves-erősítővel, akkor tegye össze a két kezét, és mondjon el egy imát, hogy ekkora kincset hagyott rá a nagyfater.

Azért az se keseredjen, aki az „ócska” SONY házimozin keveri le a zenéjét! Hiszen az otthoni lehallgatás szempontjából mondhatni „másodlagos” szerepe van az erősítő technológiájának. Az igazán lényeges tényező a szoba akusztikája mellett a hangfal és a megfelelő hangkártya, de mivel a hangkártya nem része a jelen írásnak, ezért most a hangfalhoz térek vissza.

Az előzőekben szó volt a kis-, illetve a nagy-hatótávolságú hangfalakról. Mit gondoltok a HIFI-k és házimozik hangfalai milyen hatótávolságúk? Elárulom: Nagyhatótávolságúak. Miért? Ha átgondoljuk felhasználási körülményüket, azonnal rájöhetünk, hogy a HIFI-k hangfalainak az elsődleges célja, hogy nagy tereket, hatalmas szobákat képesek legyenek megtölteni hanggal. Részben ez az egyik körülmény, ami miatt nem igazán alkalmasak stúdiómonitornak. No nem azért, mert nem tudunk a hangfal elé megfelelő távolságra leülni, hanem mert a céljuk elsősorban fentiek teljesítése, és nem az objektív hangkép visszaadása. A másik ok, amiért nem alkalmasak az otthoni HIFI-k hangfalai a monitorozásra, hogy a tervezésüknél a legfőbb cél a felhasználó elkápráztatása. S mivel a mérnökök ennek a célnak a szellemében fejlesztik a hangfalakat, már a gyártásnál különböző frekvenciagörbéket vesznek alapul, mikor a hangfal hangjának karakterét határozzák meg.

Mit értek ez alatt? HIFI hangfalakban nem olyan a hangváltó (egyszerű analóg eszköz, amely szétválasztja a hangot tartományokra, és a hangfalban található megfelelő hangszóróra küldi azt), hogy pontosan azt a jelet továbbítja, amit ő kap, hanem kiemel bizonyos frekvenciákat. Emel egy kicsit a magas-tartományon, és hangsúlyoz egy kicsit a mély-tartományban is, tehát színezi a hangot, ami nem is baj, ha DVD filmet nézünk, vagy ez által a kedvenc zenénkben szebben sziszeg a magas és selymesebben búg a mély. De akkor viszont baj, ha nekünk az a célunk, hogy reális hangképet kapjunk művünkről.
Hogyan segíthetnénk még is azt, hogy a lehetőségeinkhez képest a lehető legrealisztikusabb hangzást elérjük el az otthoni felhasználásra szánt HIFI hangfalunkkal? A hangváltó áttekercselését azért nem ajánlom e célból, de az erősítőn található összes beállítás alapértelmezettre állítását már annál inkább. Hiszen a különböző beállításokkal még jobban színezzük a zenénket, így csak rontunk a helyzetünkön, mert lehet, hogy a saját HIFI rendszerünkön dinamikusan szól az anyagunk, csak éppen, ha máshol hallgatjuk, akkor a hangzása a 80-as évek sláger termékének a SOKOL rádiónak hangját idézi!

Tehát az első alapszabály, hogy a zenénknek az erősítő alapértelmezett beállításaival is jól, és telten kell szólnia! Ezért állítsuk a BASS (mély) MID (közép) TREBLE (magas) értékeket nullára, és kapcsoljuk ki a preset-eket (POP, ROCK, JAZZ), valamint szabaduljunk meg minden trendi beállítástól (XBS, DBB, Loudness, stb.). A fenti beállításoknak az elvégzése valamelyest segít nekünk, de a házimozin dolgozókat ismét el kell, hogy keserítsem, ugyanis Ők nem minden esetben tudják tökéletesen visszaállítani a rendszerüket alapértékre. Például a SUBWOOFER kihasználtságának szintjét, csak a komolyabb berendezéseken lehet vezérelni. De miért van erre szükség? Megint csak a mérnökökre térnék vissza, és többek között arra, hogy a cél a felhasználó lenyűgözése, ezért a mélynyomók kihasználása jócskán túl van vezérelve, hogy átütő hanggal kápráztassa el a vásárlót. De ne felejtsük el, hogy ami jól szól a TESCO polcain, az nem biztos, hogy megfelelő stúdió-felszerelésnek. Tehát, aki házimozin keveri ki a zenéit és nem képes állítani a mélyláda hangerejének szintjén, annak azt ajánlom, hogy mindig hasonlítsa össze a zenéjét egy hasonló stílusú zenével, és a példa zene basszusának hangerejét/dinamikáját használja fel referencia anyagnak.

Akit pedig meglepett a Jézuska egy komolyabb rendszerrel az ismét mondhat egy imát, ugyanis nekik csak annyi a dolguk, hogy egészséges szintre csökkentik a mélynyomó hangerejének szintjét. Abban a kérdésben, hogy mi számít egészséges szintnek, nem lehet hiteles tanácsot adni, hiszen sok általam nem ismert tényező lehet még, de a cél az legyen, hogy a magas-,és a mélytartomány arányban álljon egymáshoz képest, ergo ne egy nagy búgás töltse be a teret, hanem egy átütő, de tiszta mély megszólalására törekedjünk, amely mellett határozottan érezhető a magas-tartományban megszólaló hangszerek hangja is.

Ha már elkanyarodtunk a házimozik és azon belül a mélynyomok világába, akkor egy fontos, és sajnos tipikus hibára hívnám fel a figyelmet, amelyet korábban már ONU is megénekelt. Miszerint nem célszerű a hangfalat a sarokba állítani. Hát ez a mélynyomora triplán igaz, mivel a sarokban, vagy az asztal alatt elhelyezett mélyládákból érkező hang 120 Hz-nél nagyon felerősödik. Ennek oka a következő: A sarokban a hanghullámok számunkra felfoghatatlan sebességgel ide-oda verődnek, s ha ebben a káoszos hullám kavalkádban két azonos fázisú (azonos irányú) hanghullám találkozik, akkor nem, hogy felerősítik egymást, hanem szépen össze is gerjednek, ami azt eredményezi 120 Hz környékén egy nagy folyamatos (zene függvényében változhat) búgás jelentkezik. Ami azon kívül, hogy a mélytartományban jelentősen elrontja a sokat emlegetett objektívhangképet, azt is eredményezi, hogy ellensúlyozandó a túlzott mélyet csökkentjük a 120 Hz környékén található tartományt. Ezzel pedig azt érjük el, hogy a saját rendszerünkön az anyagunk jól fog szólni, viszont más berendezéseken harmat gyenge lesz a mély hangok dinamikája.

Röviden összefoglalva ne tegyük a mélyládát a sarokba, mert a lábdobok, és a basszushangszerek, illetve a mélytartományban megszólaló hangok dinamikája azonnal tropára megy amiatt, hogy visszavesszünk a túlzott mélyből, amelyet a sarokban összegerjedt hanghullámok okoznak.

Eme újabb kitérő után, kanyarodjunk ismét a hangfalakra. Aki találkozott régi VIDEOTON hangfalakkal az talán emlékszik rá, hogy ha megszabadult a szövetborítástól, akkor a közép- , és a mélyhangszóró között büszkén ott díszelgett, hogy a hangfal melyik frekvenciát hogyan módosítja. Ez a címke pontosan olyan volt, mint a mai szoftveres EQ-k kijelzője, ahol a frekvencia görbét látjuk. Tehát a címke lényegében egy koordinátarendszer részlet, amelynek az X-tengelye jelöli a frekvenciát (Hz), az Y-tengelye pedig az adott frekvencián megszólaló hang hangerejét (dB) mutatja. Miért is volt hasznos nekünk ez a címke? Válasz ismételten igen egyszerű. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy hangfalunk melyik frekvenciát hogyan módosítja, akkor ezzel már számolhatunk a zenénk keverésénél, így elméletben szinte zéróra csökkenthetjük a hangfal színezéséből fakadó keverési hibákat.

Gyakorlati példával szemléltetve ez a következőt jelenti:

A hangfalon található frekvenciagörbéről leolvasva látható, hogy:

1.    80 - 400 Hz tartományban +2 dB-t emel a hangfal a mélytartományban úgy, hogy a frekvenciagörbe csúcsa 150 Hz-nél van.
2.    Továbbá az is látszik, hogy 1000 Hz - 4000 Hz között – 1 dB vesz el a hangból úgy, hogy a frekvenciagörbe csúcsa 2100 Hz-nél éri el a – 1 dB csökkenést
3.    Végül 5000 Hz-től felfelé indulva növeli a magas-frekvenciák hangerejét +3 dB-lel. Az emelés 10000 Hz-nél éri el a +3dB-es növekedést, amit tart folyamatosan 22000 Hz-ig.

Ebből az információból kikövetkeztethető, hol is kell figyelni a készülő zenére…

Azaz, ha 80 - 400 Hz között változik a hangerőt, akkor számolni kell a +2 dB-es növekedéssel, amit a hangfal tesz hozzá, ugyanígy számolni kell a 1000 Hz – 4000 Hz közötti – 1 dB csökkenéssel, amelyet a hangfal vesz el, és így tovább…

Amennyiben a hangfalunk színezéséről részletes információk állnak a rendelkezésünkre, akkor célszerű lehet készíteni egy EQ beállítást (EQ preset), amellyel korrigáljuk a hangfalunk sajátosságait. Mit értek korrigálás alatt? Az előbb leírt analógia mintájára, ahol a hangfal hozzátesz egy adott frekvenciához ott elveszünk, ahol pedig elvesz, ott hozzáadunk. Arra azért figyeljünk, hogy mindig pontosan annyival módosítsuk a frekvenciát (+/-dB), amennyivel a hangfal változtatja azt. Semmiképpen sem többel, vagy kevesebbel, hiszen a célunk az, hogy a frekvenciagörbét közel lineárisra simítsuk ki, és nem az, hogy színezzünk. Ez után már nincs más dolgunk, mint ezt az előredefiniált EQ-t behívni a mester csatornára.

De, hogy a dolgunk ne legyen túl egyszerű, manapság már nem nagyon vannak ilyen címkék a hangfalakon. Ekkor érdemes elővenni a felhasználói kézikönyvet, és megismerkedni a hangszórónk teljesítményével, hátha szerencsénk lesz és a sorok között megpillanthatunk egy frekvenciagörbét, amely hangfalunk hangjának karakterét mutatja meg. Ha viszont már nincs meg a használati útmutató, akkor se keseredjünk el, hanem hívjuk segítségül az ABLETON-t. S használjuk bátran a Test Tone funkciót, melynek segítségével a teljes frekvencia spektrumot átpásztázhatjuk. Ehhez nem kell mást tennünk, mint az ON gombbal bekapcsolnunk a Test Tone módot, és az egér segítségével 0Hz-től indulva végighaladni egészen 22000 Hz-ig. Mivel a tesztelésnél azon belül a magas frekvenciáknál 10 kHz felett már a saját fülünk lehet az akadályozó tényező, ezért ajánlatos a hangerőt növelni. (Vigyázzunk, mert a magasfrekvenciákkal komolyfájdalmat okozhatunk magunknak és a szobában tartózkodóknak, különös tekintettel legyünk az állatokra, mert nekik még a mienkénél is érzékenyebb a hallásuk.)

Ezzel a teszttel pontosan meghatározhatjuk, hogy mettől meddig képes a hangfalunk leadni hangokat, illetve hallásra nagyjából azt is belőhetjük, hogy a hangfalunk hol módosítja a beérkező hangot és a semminél ez is több. Azért azt vegyük figyelembe, hogy 10000 Hz felett a hallószervünk sajátossága miatt halkabbnak halljuk a magas hangokat, de ettől függetlenül, ha hirtelen hangerő növekedést, vagy csökkenést tapasztalunk, akkor azért sejthetjük, hangfalunk turpiskodik a háttérben!
Végezetül pedig azzal zárnám a sort, hogy mire érdemes figyelni monitor vásárlásánál. Ha végre rászánjuk magunkat, hogy lecseréljük az „ócska” SONY házimozit. Amire mindenféleképpen figyeljünk, hogy:

1.    A hangfal ne színezze a beérkező hangot, tehát a frekvencia görbéje lineáris legyen.
2.    Lehetőleg kis-hatótávolságú legyen, hogy könnyen a megfelelő távolságba tudjunk helyezkedni.
3.    Ne felejtsük el, hogy a hangfalak esetében tévhit, hogy a Watt számít, hiszen valójában azt kell megfigyelnünk a hangfal paramétereinél, hogy mekkora hangnyomást (dB) ad le a maximális teljesítményen (Watt). Ebből adódik, hogy a 60 Wattos hangfal sokkal hangosabb lehet, mint a 100 Wattos, mivel 60 Watton 102 dB-es hangnyomásra képes, míg a 100 Wattos maximális teljesítményes is csak 88 dB-t képes leadni.
4.    Ajánlatos aktív hangfalat vásárolni, hogy ne kelljen bajlódni az erősítővel.
5.    Kiegészítőnek célszerű lehet vásárolni hangfal alátétet, hogy káros rezgéseket minimalizáljuk.

Szerzői végszó:

Ez első cikkem Fekete Lászlónak ajánlom, akinek hogy a segítségére legyek elkezdtem foglalkozni a zenéléssel… Köszönöm Laci! :)
 

flstudio flstudio flstudio flstudio

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://flstudio.blog.hu/api/trackback/id/tr431275149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.